Publishing Details
Contact & Outreach
About This Podcast
Explore Statistics
Recent Episodes
S1E6 Tátrai Tibor
Tizenhat évesen ifjúsági bokszbajnok volt, aztán döntenie kellett a sport és a zene között és szerencsénkre a gitárt választotta. Játszott generációjának szinte minden jelentős zenészével, számtalan…
S1E5 Szikora Róbert
Magyarország egyik legsikeresebb előadóművésze, aki több együttesben is megfordult, ám igazán naggyá az a stílus tette, amelyet ő maga teremtett és vitt sikerre. Ő volt az, aki ki mert lépni a dobok…
S1E3 Horváth Charlie
Senkihez nem hasonlítható hangjával évtizedek óta van jelen a magyar könnyűzenei életben úgy, hogy hosszú-hosszú évekig csak külföldön hallhatták őt. Muzikalitása, színpadi jelenléte és fülbemászó…
S1E3 Demjén Ferenc
A magyar könnyűzene megkerülhetetlen alakja, a szabadság vándora. Már a műfaj keletkezésénél jelen volt, pályája során pedig nem csak zenészként, hanem dalszövegíróként és zeneszerzőként is…
S1E1 Korda György
Nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné a nevét. 1958 óta töretlen sikerrel áll a színpadon, karrierjét a beat-korszak sem tudta megtörni, a pókerközvetítések pedig minden korábbinál nagyobb…
S1E2 Kovács Kati
A legtöbb könnyűzenei fesztiváldíjat nyert magyar énekesnő. Nyolc alkalommal első díjat, kilenc alkalommal Legjobb előadó-díjat, négy alkalommal különdíjat, két alkalommal pedig közönségdíjat nyert.…
Frequently Asked Questions
Húrokon írt történelem has published 6 episodes since May 2026, covering topics in Music, Music History.
Húrokon írt történelem is currently highly active with new episodes every few days. Average episode length is 1h 51m.
Sign up on Grep.FM to access contact details for Húrokon írt történelem, including email and social media links.
Similar Podcasts
Felütés - Zenei Podcast
György Imre és Jacsó Miklós
81 episodes
Dirty Sound
grunger78
5 episodes
ROCKKA
Ricsi - Gábor
7 episodes
Androméda zenei podcast – Sztorik a zene univerzumából
Tóth Tamás
5 episodes
Hajógyár Podcast
Petőfi Kulturális Ügynökség
102 episodes
Open Air Radio
Open Air Radio
664 episodes